Nagyon szerettem volna ezt a blogot mélyen eltemetni. Elcsomagolni és sosem nyúlni újra hozzá. De sajnos újra olyasmik ötlöttek fel bennem, amit kénytelen vagyok megosztani veletek.
Gyereket nem verünk, nem pofozunk, és körmöst se adunk. Mi civilizáltan fenyítünk: jegyekkel. A magyar nyelvben sajnos túl kifejezőek az osztályzatok elnevezései, a kiválótól az elégtelenig.
JELES - a lehető legjobban megfeleltél az elvárásainknak; mindent megtettél, amit kértünk tőled, mindent megtanultál, amit lehetett; szerethető vagy és ezért szeretünk is; megdicsérünk, jutalmakkal árasztunk el, ezzel is jelezve, hogy jó úton jársz, ha társadalmunk elitjéhez akarsz tartozni
JÓ - igyekezhettél volna egy kicsit jobban, nem tetted bele a munkába a testedet és lelkedet mindenestől, pedig egy kis korrekcióval képes lennél rá, hogy utolérd a jelesek kiváló és hibátlan gárdáját
KÖZEPES - gyakran elkalandozol, félgőzzel vagy csak benne a feladatban, hagyod elterelni a gondolataidat, mintha nem éreznéd igazán fontosnak azt, ami itt a dolgod; lassan forog az eszed, közepes vagy minden tekintetben, kicsit jobb a legrosszabbnál, de elég messze a legjobbaktól; amit csinálsz, nem túl érdekes, nem is eredeti.
ELÉGSÉGES - lehangoló a teljesítményed, épp csak hogy megtűrjük az ilyet magunk között, számunkra egyenesen fenyegető az a közöny, amivel a tanuláshoz viszonyulsz, riasztó példát mutatsz arra, hogyan lehet negligálni az iskola rendszerét, ezért, épp csak megtűrünk magunk között
ELÉGTELEN - semmilyen értelemben nem felelsz meg az elvárásainknak, olyannyira hogy a teljesítményed nem is értékelhető, objektív mércénk szerint a munkád értéke nem mérhető, ahogy te magad se érsz sokat számunkra; végső soron lemondtunk rólad, mint a rendszerünk szemszögéből értéktelen személyről, nem is értjük igazán, hogyan tudsz tükörbe nézni, hiszen nem vagy szerethető.
Akárhogy is szépítjük, az osztályozás nem pusztán az értékelt személy viszonyát minősíti az adott tárgyhoz, hanem valamilyen szinten egész lényét megítéli. Haszna épp annyira kétséges mint a börtönöké. A tanárt abba a szerepbe kényszeríti, amiben kénytelen megítélni egy másik embert. A tanulót pedig abba szerepbe, amelyben ezt ő kénytelen feltétel nélkül elfogadni.
Ebből a nézőpontból az elégtelen a teljes kudarc beismerése. Nem tudok mit kezdeni veled és te sem tudsz velem mit kezdeni. Nincs közös pontunk. Nem vagy jó vagy kevésbé jó, hanem egyszerűen nem vagy értékelhető a számomra. No de miféle emberi viszony az, amiben az egyik ember kijelentheti a másikról: hogy nem tudlak számbavenni? A teljesítményed olyan rossz, hogy nem is mérhető. Magyarán egy NULLA vagy.
Bizonyára az is pokoli volt, amikor egy osztály előtt tolták le egy kisfiú nadrágját és nádpálcával elfenekelték. De vajon a büntetésnek ez a szofisztikált módja, nem legalább annyira lélekölő? Hiszen az emberi egzisztencia legmélyebb lényegét érinti azzal, hogy kiközösít. Kinek és milyen jogon van azt mondani a másikról: hogy nem vagy elég jó, azaz elégtelen vagy?
