Vajon az alternatív iskola valódi alternatívát nyújt? Több okból sem.
1. Az ország felnőtt lakosságának többsége nem tud róla, hogy van másik iskola. Egy van, ez volt mindig. Oda kell járni. Az alternatíva egyúttal a többségi rend kritikája. Ezzel a szabadsággal pedig kevesen élnek-
2. Akikben mégis megfogalmazódik a másképp nevelés igény, azoknak számot kell azzal vetni, hogy a környékükön statisztikailag nagy eséllyel nincs fizikailag elérhető közelségben alternatív iskola. A választási lehetősége ezért a földrajzilag elérhető egyetlen vagy néhány iskolára korlátozódik. Humánus szempontból pedig ugye egy óránál többet egy nap nem utaztatod a gyerekedet. Vagy ha mégis, úgy egy fizikailag elcsigázott gyerekkel, amit nyersz a réven. elveszíted a vámon.
3. Annak, akinek van olyan szerencséje, hogy a főváros vagy fejlett megyeszékhely vonzáskörében él, és belátható közelben tudhat maga mellett alternatív iskolát (tanulócsoportot stb.), egyáltalán nem biztos, hogy ki tudja fizetni a borsos tandíjakat. A gombamód szaporodó tanulócsoportok havi 30-60 ezerért már elérhetőek, és vannak olcsóbb (értsd 100 ezer alatti) alapítványi iskolák is, a legmenőbb helyek (Budapest School, AKG) azonban már bőven havi 100 ezer felett vannak.
4. Ha olyan oltári szerencsés vagy, hogy van a közeledbe kedvedre való alternatív iskola és még pénzed is van a tandíjra, még ne örülj: ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy felvesznek. A magyar oktatási tragédia miatt ugyanis tele vannak a mentőcsónakok. Zsufig. A méregdrágák is. Úgyhogy vagy a többre is többet kell ráígérned, valamint halál tuti kapcsolatrendszerrel kell bírod, végezetül pedig varázslatosan csodálatos képességgel kell bírnia a gyerekednek (énekeljen, szavaljon, filmezzen és három nyelven beszéljen) ahhoz, hogy eséllyel aspiráljon egy alternatív suliba.
5. Egyébként attól, hogy lehengerlően gyerekközpontú és személyiség-centrikus programmal bír, még lehet bűn rossz. Ahogy ezt mi is megtapasztaltuk.
6. Végül, ha történetesen diszlexiás, SNI-s vagy, mint a mi fiúnk - ne is álmodj róla, hogy valaha is bekerülsz egy alternatív iskolába. A túljelentkezés miatt ugyanis eszük-ágába se lesz a te problémás gyerekeddel bajlódni.
Úgyhogy jobb, ha belenyugszol, hogy örökre oktatási menekült maradsz. Berendezkedsz a mentőcsónakos létre. Az is valami: a nyílt tengeren mindig süt a nap.